R Ó L A M


Cseh Szilviának hívnak és Fejér megyében lakom egy kis falucskában Csókakőn. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen olyan helyen élek, ahol pár km autókázás vagy séta után mindig akad valami egészen szuper helyszín mind kirándulni, mind fotózni. Próbálom mindig a dolgok jó oldalát nézni, hiszem, hogy minden okkal történik velünk. Ugyanakkor egy álmodozó lány vagyok, aki képes néha elszakadni a valóságtól. Na ilyenkor jön jól a vőlegényem iránymutatása. :)

A fotózással a középiskolás éveim alatt ismerkedtem meg egy nagyon jó barátnőm hatására. A képalkotás mindig is jelen volt az életemben, nagyon sokáig rajzoltam, de úgy éreztem, abban nem tudok úgy fejlődni, ahogy szerettem volna.

Ilyen szempontól abszolút maximalista vagyok. Csak úgy állok neki valaminek, ami nagyon érdekel és tudom, hogy ki tudom belőle hozni azt, amit fejben is elterveztem.

Fotó: Hübler Attila

Na de miért pont kutyafotózás?

Kiskorom óta imádom az állatokat és ahol csak lehet, mindig megragadom az alkalmat, hogy megsimogassak egy kutyát vagy cicát. Úgy érzem, nagyon jól egymásra tudunk hangolódni és csak élvezem, hogy velük lehetek.

Aztán 2017-ben kitaláltuk a barátnőmmel, hogy van neki egy gyönyörű és okos Ausztrál Juhásza, Ricky, nekem meg van egy kamerám, miért is ne fotóznánk őt le?

Itt kezdődött minden. A mai napig nagyon jó érzéssel gondolok vissza arra a napra és emlékszem, mennyit gondolkodtam, mit hogyan kellene beállítani, lefotózni. Hazaértem, leültem a számítógép elé és elkezdtem a képeket kidolgozni. Újra elfogott az a jóleső érzés, nagyon élveztem az egész folyamatot. Folyamatot!? A kísérletezést inkább! Ahogy pedig telt az idő és egyre többet fotóztam ebben a témában, egyre inkább jött valamiféle érzés, hogy mi lenne, ha én nem családokat fotóznék, hanem inkább a négylábú gyerekeket?

Mikor említettem valakinek, hogy fotózom és kérdezték mit, én nagyon lelkesen mondtam, hogy kutyákat. A mai napig kapok néhány másodperces csendet vagy cuki, de mégis furcsálló mosolyt, mikor kimondom, hogy kutyafotós vagyok. Eleinte zavart, nem értettem a kérdőjeleket, sőt! Sokszor elgondolkodtam, hogy inkább fotózzak-e mást, de a háttérben valami mindig azt súgta, ha én ebben érzem jól magam, ez érdekel és tudok is benne fejlődni, minek is dobjam el magamtól? Akkor is megcsinálom és meglátjuk, mi sül ki belőle.


Ahogy pedig több kutyás ismerősöm lett, kutyás barátaim, akikkel hosszú sétákra jártunk, egyre inkább láthattam bele a négylábúak valódi jellemébe, érzéseinkbe, ösztöneikbe. Ezek nélkül a barátok nélkül most nem lennék ott ahol, rengeteget köszönhetek nekik mind a mai napig, hogy kitartóan támogatnak és érdekli őket minden ötletem. Olyan gazdik ők, akikre felnézek és szeretném, ha egyszer én is legalább csak a közelükbe érhetnék és olyan kapcsolatot ápolhatok majd a kutyámmal, mint ők.

A fotóim által szeretnélek bevezetni titeket ebbe az életérzésbe. Mert kutyásnak lenni egy kihívásokkal teli, fejlődést igénylő, szemléletet átalakító, de mégis nagyon boldog és mókás dolog. Leginkább a békét és a nyugalmat szeretem megörökíteni valamit a kutya-gazdi kapcsolatát. Számomra nagyon sokat jelent egy-egy tekintet és szeretném átadni nektek azt az érzést, amit én érzek, miközben ezekre a gyönyörű állatokra nézek. Remélem sikerrel :)